HKE 2

R. Kárpáti Péter

Mik azok a "Halálközeli élmények"?

A klinikai halál állapotába jutó személyeknek - bár testérzetük megszűnik -, hallásuk működik, valamint a hallottak rögzítéséről és értelmezéséről számolnak be. Gyakori, hogy kómában lévő betegek utólag pontosan és részletesen számolnak be arról, hogy kik és mit kommunikáltak az egyébként minden vizsgálati reakciót nélkülöző fizikai testük mellett.

Az ezt követő fázisban fizikai testük mellett találják magukat (pl. balesetnél a balesetet szenvedett testük mellett, kórházban a plafon magasságában az ágyon fekvő testük fölött, etc.). Ebben az állapotban a látásuk nem érzékeli a saját - fizikai testüktől térben is különlévő - ún. asztráltestük meglétét, ám a fizikai környezetet - annak apró részletességeivel - igen. Van aki diffúz körvonalú saját asztráltestet lát. S bár testük és fiziológiai értelemben vett szemük nincs, látnak és rögzítik a látottakat. Személyiségük, éntudatuk, értékítéletük, gondolkodásuk ugyanaz, mint fizikai életükben. Amikor az asztráltest fizikai kontaktust szeretne teremteni a látott fizikai környezettel, akkor az asztráltest átsiklik a fizikai tárgyon, személyen. Olyan érzésről számolnak be, mintha füstöt, vagy vízszerű anyagot próbálnának megérinteni, de az elsiklik, kifolyik érintésük elől. Előforduló tapasztalat, hogy egy fizikai világhoz tartozó személy egyszerűen csak átsétál az asztráltesten.

Egy idő után a távozó rájön, hogy a helyzetváltoztatáshoz nincs szüksége időre, s a földi fizikai gátakon is át tud haladni. Ajtókon, falakon tud áthatolni, s távoli területekre is eljuthat pillanatok alatt. Az asztráltest helyzetváltoztatási módját általában a lebegés, repülés, suhanás (a szónak nem földi értelmében véve) szavakkal jellemzik.

Az alagút-élmény, mint a halálközeli élmények egyik gyakran előforduló jelensége, olykor tartalmaz kellemetlen tapasztalásokat. Bántó zaj, kellemetlen hang érzékelése közben általában egy sötét (egy beszámoló szerint: félős-hideg) helyen találja magát a távozó. (Ez a tapasztalat nem minden esetet érint az alagút-élmény átélőinél). Majd egy idő után a távozó apró fénypontot vesz észre a távolban. Ez a fény egyre nagyobb lesz, egyre inkább kiteljesedik, ezáltal a távozó azt érzi, hogy halad a fény felé, csakúgy, mint egy alagútban. Amikor a fény betölti a környezetet, akkor a személy érzékeli a fény központjában megjelenő fénylényt. A fénylény földi értelemben nem leírható fényességű, magából szeretetet és megnyugtatást sugárzó; a visszaemlékezők által "élőnek" nevezett jelenség.

Gyönyörűséges helyek látványa az, amiről beszámolnak. Ez is eleme a halálközeli élményeknek. Csodálatos mezők, kertek, folyók, épületek felett suhannak (általában) egy szeretetet árasztó (szellemi) lény kíséretében. Nyugodt, boldog, szeretetteljes érzésekről számolva be. Egyszer csak eljutnak egy eddiginél még inkább fényesebb, még nagyobb szeretetet és megnyugvást árasztó - földi szókészlettel szintén nagyon nehezen leírható - helyre. Gyakorta beszámolnak földi értelemben nem leírható színekről, hangokról, formákról, lényekről, vagy akár más létformákról, világokról is.

Az ún. mindent megértés érzetének tapasztalásakor a távozó úgy érzi, hogy olyan tudás és megértés (emocionális, logikai, és minden ismeretre kiterjedő ismeret) birtokába kerül, amivel átlátja mind az emberek közötti, mind a földi flóra-fauna-mechanizmus-rendszer, mind a bolygóközi rendszer, mind a másik világok, vagy akár a genezis minden létezőségét. A mindent megértés érzése egyúttal felerősíti a távozó lelki tartalmait. Talán ennek is következménye a halálközeli élmények következő egysége; az un. életfilm-lepergés, vagy más néven; panoráma-tudat. (Itt jegyzem meg, hogy az életfilm-lepergés a halálközeli élmények azon elemeinek egyike, amely nem csak a klinikai halál állapotában tapasztalható, hanem a fiziológiai keringés teljes megléte esetén is. Például egy végzetesnek hitt autóbalesetet megelőző pillanatban

Az életfilm-lepergés alkalmával (ami gyakran a fény, ill. a fénylény jelenlétében kerül sor) a távozó előtt lepereg az élete, újra éli az élete (egyes emlékezések szerint:) minden egyes pillanatát. Az életfilm pillanatait nem egymásután, hanem egyszerre látja át (ettől függetlenül rendszerint kronologikus sorrendben). Az életfilmben kiemelkedők azon részek, melyekben a távozó megbántott valakit, vagy valakiket; amikor sikertelen döntéseket hozott, lelki fájdalmat okozott másnak. Ennek folyományaként megbánás, lelkiismeretfurdalás lesz úrrá a távozón (egyes esetekben megindul a retorziótól való félelem-érzet). Az életfilm-lepergés végén azonban nem elítélés, hanem minden esetben megbocsátás és szeretet tapasztalható. Ez megbocsátás és megnyugtatás (általában) a fényből, energiától, fénylénytől érkezik.

A már elhalt rokonokkal, ismerősökkel való találkozás is lényeges eleme a halálközeli élményeknek. A személy látja, és kommunikál is (nem verbálisan, hanem gondolatisággal) elhunyt szeretteivel. A megjelentek között olyanok is lehetnek, akik több tíz évvel a személy halálközeli élményét megelőzően haltak meg. Gyakori tapasztalat, hogy a megjelentek arca kivehető, s személyiségük is olyan, mint életükben volt (rendszerint: a fiatalabb kori [tehát nem a halálukat közvetlenül megelőző] életükben volt).

A halálközeli élmények sorában van egy elem, amikor olyan jövőbe mutató képeket lát és rögzít a személy, melyek a visszatérést követően - akár évekkel később -, realizálódhatnak a fizikai létben.

A személy határtalanul boldog, nyugodt és élvezi a szeretetteliséget ("úgy éreztem, végre itthon vagyok"), mikor egy hang, és/vagy a fény, fénylény közli, hogy még nem jött el az idő, s vissza kell térnie saját fizikai testébe. Ez a tudat fájó érzéseket vált ki a maradni vágyótól, de akarata ellenére rövid időn belül ismét földi, fizikai testében találja magát.